MOL csapat Autó-Motor Blog

Michelisz Norbert: Saját magamban is érzem a fejlődés lehetőségét

2014.04.25. 18:11 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_új_honda.jpgEgy hetedik és egy nyolcadik hellyel zárta Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság idei második versenyhétvégéjét, a Francia Nagydíjat. A Zengő Motorsport pilótája az első futamban volt a második helyen is, de autója hibája miatt a futam végére visszacsúszott a hetedik helyre. A második versenyen hetedikként kezdett, de hat helyet visszacsúszott, végül bravúros versenyzéssel ért be a 8. helyen.

„Összességében nehéz volt a Francia Nagydíj belülről. Voltak ugyan bíztató jelek, de nehéz volt. Úgy gondolom ez látszódott kívülről is, az alapvető tényeket akár hagyhatjuk is, hiszen ha valaki az utolsó előtti helyről fel tud jönni a dobogóra, akkor az jól mutatja, hogy mennyivel jár a vetélytársak előtt” – utalt Norbi az első futamban fantasztikus versenyt futó, Citroennel versenyző Sebastien Loebre.

A WTCC egyetlen magyar pilótája szerint jelentős a Honda tempólemaradása, de bízik benne, hogy lesznek pályák, melyek majd nekik kedveznek. Ebben szerepet játszhat a súlyelőny is. (A büntető súlyrendszer a bajnokság eleje óta él, a túl gyors autókat túlsúllyal büntetik.)

„Bíztam benne, hogy a szezonban legalább a Chevy-k szintjét elérjük. A bajnokság elején látja az erőviszonyokat az ember, látja mennyire keményen dolgoztak a tervezők. Ugyanakkor, ha a 2009-es világbajnok is csak szerencsével ér oda a dobogóra, az jól mutatja, hogy van még fejlődési lehetőség” – mondta Norbi.

„Magunkban és saját magamban is érzem a fejlődés lehetőségét. Ezt jól mutatja, hogy csak két héttel az első futam előtt kaptuk meg az autót, és már most majdnem azt tudjuk, mint egy gyári csapat” – mondta Norbi.

Véleménye szerint, a gyáriak sokkal több teszttel készülhettek a szezonra. Ennek köszönhetően az év első felében a gyári háttér előnyt jelent, de mivel az elmúlt években sem volt sok lehetőségük a tesztelésekre, így ez az év sem hozott semmi „váratlant” számukra.

A sorozat következő állomása a Magyar Nagydíj, ami mindig is kiemelt verseny volt Norbi számára. „A Hungaroringre soha nem úgy jöttünk, hogy mi vagyunk a nagy esélyesek, ennek ellenére minden alkalommal sikerült dobogóra állnunk. Eddig ez a szezon sem rólunk szól, de biztos vagyok benne, hogy tudunk fejlődni” – összegzett Michelisz.

Norbit sikerült „zavarba hozni” azzal a kérdéssel, vajon aláírná e, hogy az egyik futamban hamar kiesik, de a másikat megnyeri. „Ha valaki garantálja, hogy az első futamot megnyerem, akkor nem bánom, hogy kiesek a másodikon. De ha csak a másodikat nyerném meg, akkor inkább két dobogós helyezést szeretnék” – mondta nevetve Norbi.

Nagyon bízik, hogy Magyarországon – a szokásos telt ház előtt – ismét örömet okozhat a magyar szurkolóknak. Emellett úgy érzi a Szlovák Nagydíjon, illetve az év második felében, és azokon a pályákon lehet esélye megszorongatni a Citroent, amelyeken tavaly is sikeres volt. 

(Fotó:zengomotorsport.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-auto-motor.blog.hu/api/trackback/id/tr866086815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása