MOL csapat Autó-Motor Blog

Michelisz Norbert: Csalódott lennék, ha nem lenne meg önerőből a dobogó

2013.06.04. 07:38 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia1.jpgMichelisz Norbert újabb érdekes kihívás előtt áll. A túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar pilótája a következő futamon Moszkvában ismét egy olyan pályán indul, ahol korábban még nem versenyzett. Ennek ellenére bízik benne, hogy folytatódik remek sorozata, hiszen az elmúlt három versenyen mindháromszor dobogóra állhatott.

„Még nem versenyeztem Moszkvában, de a pályát és annak nyomvonalát nagyjából ismerem, számos belsőkamerás felvételt láttam már róla. Sajnos ennél többet nem tudtunk tenni, így addig is marad a fizikai felkészülés” – mondta Norbi arról, miként készül a június 9-i versenyre.

Tisztában van vele, hogy ez egy elég korlátozott felkészülés, ugyanakkor már annak is örül, hogy amikor megérkezik az orosz fővárosba, legalább a kanyarokkal tisztában lesz, és tudja, hogy mi következik egy-egy kanyar, vagy hosszabb egyenes után.

„Úgy gondolom, az erősorrendet nem befolyásolja, hogy ismeretlen számomra a pálya. Ugyanez igaz a többiekre is, ők sem vezettek még túl sokat a Moscow Raceway-en. Tavaly egyébként azokon a pályákon egész jól szerepeltem, melyeket előtte nem nagyon ismertem, bízom benne, hogy ez a tendencia idén is megmarad” – mondta az idei WTCC sorozat egyetlen magyar versenyzője az esélyekről.

A pályáról elmondta, kanyargósabb, mint a legutóbbi verseny helyszíne a Salzburgring, ami kedvez a Hondának. Norbi szavai szerint autója „jól viselkedik” ilyen pályákon. Úgy véli a pálya alapján, a Szlovák Nagydíjon és a Hungaroringen elért eredményekből lehet kiindulni, és ennek alapján bízik benne, hogy tudja folytatni az elmúlt hetek sorozatát és ezúttal is dobogón tud végezni.

Norbi mostanra teljesen megszokta a Hondát, mint elmondta, elsősorban a hajtásbeli különbségben van hatalmas különbség, leginkább emiatt kell másképp vezetni a Civic-et. „A legjelentősebb különbség azonban az, hogy a gyár áll mögöttünk, ami érződik az autó fejlődésén. Az első versenyeken észlelt hibákat a harmadik-negyedik futamra teljesen letudtuk, a fejlesztések megmutatkoznak, többek között ennek is köszönhető az elmúlt versenyeken elért jó eredmény” – mondta a Zengő Motorsport pilótája.

Norbi a „civil életben” is váltott, és a hétköznapokon is Hondával jár a korábbi BMW helyett. Elismerte, hogy a BMW egy prémium márka, ugyanakkor a Hondát se kell lebecsülni. Véleménye szerint nem nagyon érezhető a különbség, a Honda talán kicsit sportosabb. 

„Az év elején úgy terveztem, hogy szeretnék fokozatosan lépni előre. Továbbra is a futamgyőzelem a cél, és csalódott lennék, ha nem lenne meg önerőből a dobogó” – mondta Norbi arról, mit vár magától a hétvégi versenyen a Moszkvától nyugatra, mintegy 80 km-re fekvő, a Novorizhskoye autópálya (M9) mentén található Moscow Raceway-en.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-auto-motor.blog.hu/api/trackback/id/tr905342960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása