MOL csapat Autó-Motor Blog

Michelisz Norbi: Az év elején úszott el a szezonom

2013.12.12. 07:51 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

honda_rom_zengomotorsport.hu.jpgA túraautó-világbajnokság (WTCC) 2013-as szezonja ugyan már több hete véget ért, így már érzelmektől letisztulva tudta Michelisz Norbi értékelni az idei évet. A Zengő Motorsport pilótájának ez volt az első szezonja a Hondával, ennek ellenére pazar teljesítményt nyújtott és végül összetettben a hatodik helyen végzett.

„Úgy gondolom a szezonom az év elején „úszott el”, amikor még technikailag nem volt kész az új Hondám. Ha szakmai szemmel nézem az idei évet, akkor Szuzuka és a Hungaroring volt a csúcs, hiszen az elsőn futamot nyertem, a magyarországi pedig az egyetlen olyan versenyhétvége volt, amikor mindkét futamban a dobogón tudtam végezni” – összegezte Norbi az idei évet.

A kezdeti nehézség azt jelentette elúszott minden esélyük az összetett dobogós helyért. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a 3. versenyhétvége, azaz a Szlovák Nagydíj után pont ugyanannyi pontot gyűjtött, mint csapattársa Gabriel Tarquini aki végül második lett összetettben.

„Azt gondolom mindenképp szükséges volt az a fajta hullámvölgy, amin keresztül mentünk az első két hétvégén. Utólag már látom, hogy ez mennyire összekovácsolta a csapatot. Marokkóban olyan mélységeket éltünk át, mint előtte a pályafutásom során nagyon ritkán. Biztos vagyok benne, ha minden simán ment volna már az első hétvégén, esetleg futamot is nyerünk, akkor lehet, elbízzuk magunkat és a szezon közepe nem lett volna ennyire stabil, mint ahogy most volt” - mondta az idén sorozatban harmadszor a legnépszerűbb sportolónak választott Michelisz.

Ezek után adja magát a kérdés, vajon mi kell ahhoz, hogy jövőre ne menjen el a szezon már az év elején.

„Jövőre a nullázások számát kell csökkenteni, ez a legfontosabb. Az első két hétvégét leszámítva is voltak olyan versenyek, melyeken a rajt után egyből kiestem, (Szuzuka, Makaó) vagy volt a portugál verseny ahol összetört az autó és én is joggal mondhattam magam hibásnak” – mondta Norbi, aki az utóbbi esetről úgy véli, hiába volt egy lassú defekt, azt egy világbajnok pilóta kiszűri, lelassít, visszamegy a boxba és a második futamon el tud indulni. Neki viszont annyira összetört az autója, hogy a második versenyt ki kellett hagynia.

„Ha jövőre is a vb-rajt előtt egy héttel kapom meg az autót, akkor nincs kizárva, hogy ismét egy nagyon nehéz szezonkezdet elé nézünk. Ugyanakkor idén sokkal jobban áll a szénánk. Sokat letettünk az asztalra, így a Honda részéről is ott lehet egy plusz nyomás a JAS Motorsport felé, hogy hamarabb legyen meg az autónk” – mondta Norbi.

Míg tavaly csak januárban vált biztossá, hogy indulhatnak, addig idén már október közepén, tehát nyertek két és fél hónapot. Úgy véli nagyon nehéz megítélni, hogy jövőre az új autók el- és felkészítése mennyi időt vesz igénybe, hiszen nem három, hanem négy autót kell építeni, de így is kényelmesebb szezonkezdetben bízik.

„Pályafutásom során most először tudom már ilyen korán a jövő évi folytatást biztosra, ami a téli felkészülésemet is nagyban megkönnyíti. A következő évadban már más szabályok szerint épülnek az autók a sorozatban, ezért a töréstől függetlenül is új kocsival indulok majd” – mondta Norbi, aki szerint hiába lesz erős jövőre a Citroën Mullerrel és Loebbel, a Lada Huff-fal, valamint az idén remeklő Chevrolet, egyértelmű célkitűzése a dobogó elérése.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-auto-motor.blog.hu/api/trackback/id/tr405686954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása