MOL csapat Autó-Motor Blog

A kitüntetett Michelisz Norbi továbbra is vár az autójára

2014.03.19. 19:11 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia1.jpgMárcius 15-én nemzeti ünnepünkön a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) első magyar résztvevője, aki 2012-ben elnyerte a legjobb privát versenyzőnek járó bajnoki címet. Michelisz roppant büszke az elismerésre, de honlapunknak elmondta, nem igazán tudja, hogy miért is kapta a rangos díjat.

„Igazából nem tudom miért kaptam. Közhelyet mondok, de roppant szerencsésnek érzem magam és nagyon megtisztelő, hogy megkaphattam ezt a kitüntetést. Úgy gondolom nagyon sok olyan kiváló sportember kapta meg, aki előrébb tart, mint én és nagyon jó érzés volt, hogy én is közéjük állhattam” – mondta a díjról Norbi.

Véleménye szerint ez az elismerés mutatja azt is, hogy közel áll a céljai eléréséhez, ugyanakkor azt is, hogy eredményeivel méltó módon képviseli Magyarországot a nemzetközi mezőnyben.

„Természetesen Zoli is nagyon örült, és nagyon értékeli ezt a fajta elismerést is. Úgy láttam rajta, kicsit a sajátjának is érzi, teljesen jogosan. Mindig a versenyző van előtérbe tolva, de szerencsére egyre többen tisztában vannak vele, mekkora szerepe volt neki is abban, hogy ott tarthatok jelenleg, ahol vagyok” – mondta Norbi azzal kapcsolatban, mit szólt a kitüntetéshez Zengő Zoltán, a Zengő Motorsport első embere. 

Azonban Norbi öröme nem lehet teljes, hiszen az új autója még mindig nem érkezett meg, így egyelőre nem tud tesztelni, holott az első futamig (Marokkó, április 13.) már egy hónap sincs hátra.

„Egyelőre semmi fejlemény ez ügyben. A héten Valenciában tesztel a mezőny nagy része, így én is oda utazom, de vezetni ezúttal sem fogok. Profitálni mindenképp tudok ezekből a „látogatásokból”, hiszen a hasznos információkat elteszem. A lelkemnek is jó hogy ott vagyok, minden apróbb trükköt elraktározok, nem szeretnék lemaradni semmi fontos dologról, ami az autóval kapcsolatos” – mondta Michelisz arról, mit profitálhat ezeken a teszteléseken.

Jelen állás szerint, március végén - április elején próbálhatja ki először az új Civicet. Norbi bízik benne, hogy ez az időpont elég lesz ahhoz, hogy beleférjen az autó kipróbálása is. „Ez nem csak nekem fontos, hanem a szerelőknek, mérnököknek egyaránt. Fontos felmérni mindent, hogy ne járjunk úgy, mint tavaly, amikor a szezon elején jöttek elő az autó gyermekbetegségei’ – mondta Norbi, aki az idei harmadik tesztelésen vesz részt a héten.

Amíg az idei első alkalommal a csapat vezetőmérnökével, Bári Gergővel volt kint, Franciaországba és most Valenciába is egyedül utazott. Norbi szerint azzal, hogy egy héttel későbbre tették a szezon rajtját nem csak ő, de minden csapat nyert egy kicsit, ugyanakkor a következő franciaországi versenyig egy héttel kevesebb idejük lesz a hibákat orvosolni.

A WTCC 2014-es idénye április 6-án veszi kezdetét, a sorozat történetében először Marokkóban. A mezőny ezt követően Franciaországba utazik, új helyszínként a versenyzők a Paul Rickard pályán mérik majd össze erejüket. Ezt követően jön majd az a verseny, amely az utóbbi két évben az idény legjobb és egyben legnépszerűbb viadala volt, természetesen a Magyar Nagydíjról van szó, amelyet május 4-én rendeznek.

A WTCC-sorozat 2014-es versenynaptára:

Április 13. Marokkói nagydíj
Marrakech Street Circuit

Április 20. Francia nagydíj
Circuit Paul Ricard (új helyszín)

Május 4. Magyar nagydíj
Hungaroring

Május 11. Szlovák nagydíj
Automotodróm Slovakia Ring

Május 25. Osztrák nagydíj
Salzburgring

Június 8. Orosz nagydíj
Moscow Raceway

Június 22. Belga nagydíj
Circuit de Spa-Francorchamps (visszatérő helyszín)

Augusztus 3. Argentin nagydíj
Autódromo Termas de Río Hondo

Szeptember 14. Amerikai nagydíj
Sonoma Raceway

Október 12 Kínai nagydíj
Shanghai International Circuit

Október 26. Japán nagydíj
Suzuka Circuit

November 16. Makaói nagydíj
Guia Circuit

(Fotó:zengomotorsport.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-auto-motor.blog.hu/api/trackback/id/tr965870098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.