Michelisz Norbert még január végén vett részt a Honda négynapos spanyolországi tesztjén, melyre a versenymérnökével, Bári Gergellyel volt hivatalos. Az autót egyelőre nem vezethette, de így is rengeteg hasznos információval gazdagodott, amelyekből elkezdhet építkezni 2014-re.
„A tavalyi évem nyugisan zárult, szerencsére az ünnepek alatt elég időt tölthettem a szeretteimmel, a családommal, az ünnepek alatt nem volt semmilyen hivatalos megjelenés, így nem is jártam Budapesten. Volt időm pihenni, ezt az időt kizárólag családi körben és a kedvesemmel, Johannával töltöttem” – mondta Norbi a tavalyi év végéről.
A Zengő Motorsport pilótája elárulta, január közepe, azaz időszak, amikor érzi, kezd az érdeklődésbe belekerül Michelisz Norbert. „Az előző évekkel ellentétben idén szerencsére korábban volt lehetőségem látni az adott technikát. Nagyon örültem, hogy elhívtak a spanyolországi tesztre. Sajnos nem olyan formában, mint szerettem volna, de így is nagyszerű alkalom volt kívülről belenézni mik azok a fő elemek, amik változtak tavalyhoz képest” – mondta Norbi.
Az elmúlt három év legnépszerűbb sportolójának versenyző elmondta, a teszt így is nagyszerű alkalom volt, hogy megfigyelje a pályán az autó mozgását. Az első találkozás nagyon pozitív benyomást tett rá, hiszen az autó nagyon jól néz ki, és roppant megnyerő számára a hangja is.
Ugyanakkor a tesztelés arra nem volt elég, hogy meg tudja mondani mik az erősségei illetve a gyengéi az új autónak. „Ami pozitívum, hogy jelentősen gyorsabb már most a tavalyi autónál. Van referenciaidő, amihez hasonlítani tudunk, és ez súlyos másodpercekre tehető. Jelenleg úgy érzem az autó nyers tempójával olyan sok gond nem lesz. Azonban azt, hogy a többiek hol tartanak, azt majd csak az első futamokon tudjuk meg” – mondta Norbi.
A Zengő Motorsport autója a tervek szerint legkorábban március elejére készülhet el, és bár ez az időpont messzinek tűnik, Norbi úgy véli, az elmúlt évekhez viszonyítva ez egy kifejezetten jó hír a számukra.
„A szezon április közepén kezdődik idén, és ha március közepén kapjuk csak meg az autót, akkor is van még időnk megismerni. A spanyolországi tesztelésen így is sok mindent megtudtunk. Ami igazán hasznos volt, hogy pontosan tudtuk mikor miket állítanak az autón és ezek az állítások a köridőre milyen hatással van” – összegezte Norbi a januári tesztelés legnagyobb előnyét.