MOL csapat Autó-Motor Blog

Michelisz Norbert: A Hungaroringen mindkét futamot befejezem

2013.04.30. 07:35 | MOL Csapat | 1 komment

norbi_szlovakia4.jpgEgy nagy siker, majd a már „megszokott” műszaki hiba. Röviden így lehetne összefoglalni Michelisz Norbert elmúlt hétvégéjét. A túraautó-világbajnokság egyetlen magyar résztvevője a Szlovák Nagydíjon a vasárnapi első futamon a harmadik helyet szerezte meg, míg a második futamban műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt.

„Technikai oldalról egyre jobban megismerjük egymást az autóval, ez az időmérőn, a bemelegítésen és a futamon is látszott. Sokan megijedtek, amikor kigyulladt az autó az első szabadedzésen, én azonban semmit nem láttam belőle, de azt tudni kell, ha ki is gyullad egy ilyen autó, nagyon sok mindennek kellene történnie ahhoz, hogy porig égjen” – mondta egy nappal a verseny után a hétvége egyik legizgalmasabb részéről Norbi.

Elmondta, nagyon jó érzés volt számára, hogy tempóból lépést tudott tartani az első két helyről induló két gyári Honda-pilótával Tarquinivel és Monteiroval. Ez azért volt nagyon jó érzés számára, mert korábban nagyon keveset ment a Hondával hozzájuk képest.

„Az elmúlt hetekben az autó beállítással nem is tudtunk sokat foglalkozni, de az, hogy már itt tartunk bizakodásra ad okot. Elégedett vagyok, hiszen a dobogó volt a fő cél, ugyanakkor éreztem, hogy nem volt meg az a tempóelőny hogy előzzek. A legfontosabb az volt, hogy beérjek az autóval ” – mondta Norbi azzal kapcsolatban, hogy mennyire elégedett a harmadik hellyel.

Szerencsére az sem zavarta őt, hogy hátulról az egyik legnagyobb név, a francia Müller támadta őt.

„Figyelnem kellett hátra is, de éreztem az autó gyors és Müller olyan kaliberű versenyző, aki nem megy bele kétes versenyhelyzetekbe” – mondta Michelisz, aki hozzátette, a tisztelet megvan Müller iránt, de fel sem merült, hogy kesztyűs kézzel kell bánni vele. Úgy véli ez is csak egy szimpla normál versenyhelyzet volt.

Ugyanakkor a második futam már messze nem sikerült ilyen jól. „Sajnos a rajt nagyon rosszul sikerült, nincs meg a kellő rutin az állórajthoz, nem volt elég időnk, nem tudtuk gyakorolni. Kipörögtek a kerekek, több helyet veszítetem, igazából egy kis szerencse kellett volna, hogy jól elkapjam a rajtot. Sikerült visszakapaszkodnom a nyolcadik helyig, de a szervo meghibásodása miatt folyamatosan visszaestem és végül fel kellett adnom a versenyt”.

Így nem zárult happy end-el a hétvége, de Norbit mindenért kárpótolta, hogy érezte jól haladnak az autóval és jól látszott, mire lehet képes egy hibátlan műszaki állapotú autóval. Norbi nem titkolta, ez az önbizalmának is jót tett.

„Nem lennék elégedett, ha a Hungaroringen hasonló eredményt érnék el. Az a cél, hogy befejezzem mindkét futamot. Úgy érzem, ha nem történik semmi a kocsival, a pontszerzés reális cél, de egy kis szerencsével megismételhetőek lennének a tavalyi sikerek” – utalt arra, hogy tavaly futamgyőztes volt a Magyar Nagydíjon.

„Sok tanulnivalónk van még, sokszor a szerencsére vagyunk utalva. A szezon második felében várom, hogy állandósuljon a jelenlétem a dobogóért folyó harcban, de bíztató, hogy már most is vannak sikereink. Ha ezt a formát át tudjuk menteni a Hungaroringre, bármi lehet” – mondta „titokzatosan” Norbi.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-auto-motor.blog.hu/api/trackback/id/tr65253622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András Tamaskó 2013.04.30. 08:25:38

Yvan Müller nem német hanem francia!
süti beállítások módosítása