MOL csapat Autó-Motor Blog

Zengő Zoltán: Szerettem volna az első ötben benne lenni

2014.01.29. 19:11 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia3.jpgZengő Zoltán az elmúlt héten értékelte az elmúlt szezont, melyben versenyzője, Michelisz Norbert a Honda Civic volánja mögött a hatodik helyen végzett a túraautó-világbajnokságban. A csapatvezető elmondta, elégedett, de úgy érzi kis szerencsével előrébb is végezhettek volna.

„A jövővel kapcsolatban elsősorban Michelisz Norbert szakmai karrierje a legfontosabb. Természetesen nagyon szeretnénk, ha még sokáig a Zengőnél folytatná, de előbb-utóbb ő is gyári autóval szeretne menni. Ha ezt nem tudjuk megadni neki, akkor bármi megtörténhet.

Sok gyári megkeresést kapunk, amit most még vissza tudtunk verni” – mondta a csapatvezető arról, mekkora elismertsége van a sorozat egyetlen magyar versenyzőjének. 

Zengő úgy véli, amíg többek között a MOL és a Honda támogatottságát élvezik, és a tavalyihoz hasonló eredményeket tudnak produkálni, biztos Norbi helye. Nagyon fontosnak tartja, hogy magyar csapatnál magyar pilóta versenyezzen.

Zoli abba a „játékba” is belement, vajon miről beszélgetünk tíz év múlva. „Bízom benne, hogy addigra további szponzorokkal megerősödve továbbra is ott vagyunk a WTCC sorozatában. Norbi addigra már remélem két-háromszoros világbajnok lesz, gyermekei lesznek és már csak meghívásos versenyekre hívják mindenhova, de soha nem felejti el megemlíteni, hogy nálunk kezdte” – mondta nevetve.

A csapatvezető szerint Norbi már most is nagyon sok fiatalnak nyújt a példaképet, akik közül a Zengő Motorsport is próbál felkarolni párat. Zoli szerint Norbi már most nagyon sokat segít a fiataloknak mind szakmailag mind emberileg.

2014-ben szabályváltozások lépnek életbe a WTCC-ben, és az előttünk álló szezon egyfajta átmeneti év lesz. Aki nem akar vagy nem tud az új előírásoknak megfelelő autót építeni, ugyanúgy rajthoz állhat a sorozatban. Csak el kell fogadnia, hogy esélytelen lesz. Zengő elmondta, márciusra ígérik az új autót és úgy véli a tesztek után már tisztábban látja, hogy idén milyen eredményelérésére lehetnek képesek.

A legfontosabb szabályváltozások közül ki kell emelni, az új motorok erősebbek lesznek, 380-390 lóerő közé saccolják őket. Ez azonban vezetéstechnikai szempontból nem igényel majd másfajta hozzáállást a nagyobb fék és gumiméret miatt.

Nagyobbak lesznek az abroncsok, a gumik kerülete és szélessége is növekszik. A növekedés mértéke átmérőre kb. 5, szélességre pedig 1 centiméter lesz. Ennek a kanyarsebességben lesz nagy szerepe, illetve a féktárcsához hasonlóan szintén képes kompenzálni az erősebb motorteljesítményt.

Szintén fontos változás lesz, hogy az idei szezontól az időmérő a Forma–1-hez hasonlóan három szekcióból áll majd. A Q1 és a Q2 ugyanúgy zajlik majd, mint eddig, a Q3-ba már csak a legjobb öt megy tovább, akiknek ott egyetlen gyors körre lesz lehetőségük, hogy kialakítsák a végső sorrendet.

(Fotó:zengomotorsport.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-auto-motor.blog.hu/api/trackback/id/tr65788772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása