MOL csapat Autó-Motor Blog

Michelisz Norbert: Szakmailag a legfontosabb versenyen sikerült helytállnunk

2013.10.06. 16:35 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_monza3.jpgRemekül zárult Michelisz Norbert számára a túraautó-világbajnokság legutóbbi futama, a Szuzukában megrendezett Japán Nagydíj. A Zengő Motorsport pilótája rajt-cél győzelmet aratott és megszerezte idei első, pályafutása harmadik futamgyőzelmét, ráadásul mindezt a Honda otthonául szolgáló pályán érte el.

„Nagyon készültünk a versenyre, hiszen a Honda miatt ez a japánok számára is egy nagyon fontos futam volt. Már a futam előtt egy héttel kiutaztam és számos promóciós jelegű rendezvényen kellett megjelennem. Nagyon magas beosztású emberekkel is találkozhattam, és látszott rajtuk, hogy nagyon várnak valamit, és ennek köszönhetően roppant feszültek voltak” – mondta Norbi.

Elmondta, csak akkor látott rajtuk kis megkönnyebbülést, amikor az időmérőt az élen zárta, hiszen ezáltal kiderült számukra, hogy az ő autójuk a leggyorsabb. Az igazi - amolyan japános - öröm azonban csak a futamgyőzelem megszerzése után látszott rajtuk.

„Úgy gondolom a Zengő Motorsport és Michelisz Norbert szempontjából is nagyon jól időzített volt ez a győzelem. Szakmailag a legfontosabb versenyen sikerült helytállnunk.

A Hondás illetékesek majdnem kibújtak a bőrükből, egy-két embernek még könnycseppet is láttam a szemében, mindenki büszke volt a sikerünkre. Remélem sok ilyenben lesz még részem, hiszen ez egy különleges pillanat volt, amely emléke örökre megmarad. Egy olyan pillanat, amit nem felejt el az ember” – összegezte Norbi a Japán Nagydíj sikerének értékét.

„Az érdeklődés a Honda részéről egyre nagyobb lesz, de ilyen helyzetbe akartunk kerülni. Jó érzés azt a megbecsülést és tiszteletet érezni, ami ezelőtt is volt, de ez a siker csak erősítette ezt. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, nagyon hosszú út áll még mindannyiunk előtt” – mondta Norbi, aki szokásos szerénységével hozzátette, három futamgyőzelme sokaknak van, de ő még többet szeretne, és tudja jól, ehhez még fejlődnie kell.

Elárulta, mivel az élről rajtolt, nem kellett foglalkoznia senkivel, csak saját magával. Csak akkor aggódott egy kicsit, amikor a rádión beszóltak neki Tarquini defektbalesetéről, de bízott benne, őt nem hagyja cserben az autója.

„Ilyenkor minden hangot sokkal kritikusabban hal meg az ember. Ha az élen haladsz, ahogy közelednek az utolsó körök az apró zörgések is felerősödnek. Ha sokat vezeted a futamot az a lényeg, hogy lehetőleg hiba nélkül teljesítsd. Ugyanakkor nem szabad azon izgulni, hogy nehogy valami baj legyen. Ezt azonban nem lehet megtanulni, ez csak hosszú évek alatt a rutinnal jön” – mondta Norbi, aki szerint minden egyes az élen megtett körrel neki is könnyebb lesz az ilyen helyzeteket feldolgozni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-auto-motor.blog.hu/api/trackback/id/tr195553777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása