MOL csapat Autó-Motor Blog

Michelisz Norbert: A harmadik körben már éreztem, hogy meglehet a győzelem

2013.09.25. 15:38 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia3.jpgMichelisz Norbert remekelt Szuzukában a túraautó-világbajnokság Japán Nagydíján. A Zengő Motorsport pilótája idénybeli első, pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta. Norbi rajt-cél győzelmet aratott és „szokás szerint” a legjobb hondás versenyző lett.

„Ez a győzelem már-már olyan volt nekem, mint a tavalyi, Hungaroringen aratott siker. Az nekem volt fontos, ez pedig a Hondának. Nagyszerű volt megélni, ha előzetesen választhattam volna, biztos, hogy azt választom, itt nyerjek futamot” – mondta a verseny után három nappal, Norbi.

Norbi profizmusát jól mutatja, hogy tavaly a Magyar Nagydíjon ugyan nem az első helyről indult, de a rajt után néhány métertől már vezette a futamot, így akár azt a sikerét is lehet rajt-cél győzelemnek nevezni. Magyarul nem nyomja agyon a tét azokon a versenyeken sem, amelyek a maga vagy a csapat szempontjából a legfontosabbnak számítanak.

„Tudtam, hogy ez egy kiemelt verseny a Hondának, és ez egy különleges állapot volt a számomra is, hiszen amióta megérkeztünk, lehetett látni a Honda magas beosztású vezetőin is az izgalmat a feszültséget” – mondta Norbi az elvárásokról. 

„A harmadik körben már éreztem, hogy meglehet a győzelem. Az volt a taktika, hogy megnyomjam az elejét, ami sikerült is. Éreztem, ha a technikával nem lesz semmi probléma, akkor nem lehet baj. Az autó nagyon jó partner volt mindenben és ennek köszönhetően én is magabiztosabb lettem” – mondta Norbi arról, mennyire „egyszerű” volt a futamgyőzelem.

Elmondta, nagyon jó volt végig az élen haladni. Az elején körönként mintegy két tizedet vert riválisaira. Nagyon élvezte, hogy elől halad, hiszen vezetett, csak a rá nehezedő nyomást kellett kezelnie, viszont nem kellett senkivel küzdenie.

„Ilyenkor nem kell előre-hátra nézni, csak arra figyeltem mi történik előttem. Ugyanakkor nehéz megőrizni a koncentrációt, de mindenért kárpótol, amikor ismét több 10000 szurkoló álmát váltod valóra és elsőként mész át a célvonalon” – mondta arról, milyen nehézségek, illetve motiváló tényezők zajlanak le ilyenkor egy versenyző fejében.

A második futamról elmondta, ez volt talán élete legjobb állórajtja, ezért is bánta, hogy rögtön az elején beszorult a két Chevrolet közé és a francia Muller – aki az első futamban szerzett harmadik helyével biztosította be negyedik világbajnoki címét - kereke összeakadt az övével.

„Megkérdeztem tőle hogy miért mozgott ennyire keresztbe, de úgy tűnt nem nagyon érdekelte a problémám” – mondta Norbi, aki elárulta, az idei évre tervezett céljait (minél több dobogós helyezés és legalább egy futamgyőzelem) teljesíteni tudja. Azonban nem elégszik meg ennyivel.

„Ha az ember megérzi a futamgyőzelem ízét, még inkább mindent belead, mert ez egy megunhatatlan érzés. Mivel a következő futamokon nincs a vállamon nyomás, úgy gondolom a mostani siker jótékonyan fog hatni Kínában és Makaóban” – mondta sokat sejtetően.

Michelisz Norbert a világbajnok támadását visszaverve lett harmadik

2013.09.14. 13:50 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia1.jpgEgy motorcsere miatti biztonságos és egy fantasztikus versenyzéssel elért harmadik hely. Röviden így lehetne összefoglalni Michelisz Norbert legutóbbi hétvégéjét. A magyar autóversenyző idei ötödik dobogós helyezését szerezte meg a túraautó-világbajnokság amerikai versenyhétvégéjének második futamán.

„Felkészültem rá, hogy az első futam nem rólam fog szólni, mert már Argentínában sem muzsikált jól a motor és a japán mérnökök javasolták a cserét. Mivel azonban egy szezonban csak egy motort lehet használni, tudtam, hogy a mezőny legvégéről kell indulnom” – mondta a Zengő Motorsport versenyzője az előzményekről.

Norbi elárulta, a csapatból senkit nem lepett meg a döntés, hiszen hasonlóan gondolkoznak, mint ő. Nem voltak benne biztosak, hogy ki kell cserélni a motort, de érezték, hogy ez is ez benne van a pakliban. (Ha valaki motort cserél a szezon közben, a sor végére kerül a cserét követő versenyen.)

„Ennek megfelelően az első futam arról szólt, hogy biztonságban végig menjek. Abban bíztam, hogy a rajt után esetleg összeakadnak páran, és probléma nélkül fel tudok jönni pát helyet, és akkor küzdök a minél jobb helyezésért. De hamar, az első kanyar után felmértem, hogy nincs értelme kockáztatni, felesleges lenne. Aránytalan kockázattal juthattam volna előre a 12-13. helyig, ami nem éri meg, hiszen azért nem jár pont. Ha pedig megint megsérül az autó és megint szerelni kell, ismét mehetek a sor végére” – mondta az első futamról Norbi.

„A második futamban a rajtot jól kaptam el, pillanatokig meg volt a harmadik hely is, de visszaestem a negyedikre. A második körben sikerült előzési pozíciót szereznem és visszakapaszkodtam harmadiknak. Egy ideig úgy éreztem lehet esélyem a második helyre is, de verseny felétől már beláttam, nem vagyok elég gyors hozzá” – mondta Norbi a futam elejéről.

A verseny második felében pedig hátrafele is nagyon figyelnie kellett, hiszen ki volt téve a negyedik helyen autózó francia Yvan Muller támadásának. „Láttam, hogy vészesen közeledik, ennek megfelelően többet figyeltem hátra, mint előre” – mondta arról, milyen érzés, ha az embert az összetettben toronymagasan vezető versenyző támadja.

Norbi elmondta, mindig nehezebb, ha az embert üldözik. Ha ugyanis úgy érzi, hogy gyorsabb az előtte haladónál, akkor „csak” mennie kell, és kizárólag előre kell figyelni. Ha viszont támadják hátulról és védekeznie kell, akkor figyelni kell arra is, hogy gyorsan menjen, de folyamatosan a visszapillantó tükrön kell tartania a szemét, hogy visszaverhesse a támadásokat.

A Túraautó-világbajnokság következő (idei 19-20. fordulóját) szeptember 21-22-én rendezik Japánban, ami a Hondának hazai pálya. „Tudjuk, hogy nagyok az elvárások, hiszen tavaly itt mutatkozott be a Honda a WTCC-ben. Ennek megfelelően hatalmas érdeklődés volt, és biztos vagyok benne, ez idén se lesz másképpen. Nagy promóciós felhajtás lesz, de ehhez a versenyhez is úgy állok hozzá, szeretnék dobogós helyezést elérni” – mondta Norbi a szuzukai terveiről.

Úgy véli, mivel elég kanyargós a pálya, ez feküdhet is a Hondának, ennek ellenére nem gondolja, hogy ismét olyan sikeres hétvégét zárnak, mint Sonomában, ahol a második futamban két Honda-versenyző is dobogóra állhatott.

Michelisz: Úgy kell hozzáállni, hogy mindig van esélyed a győzelemre

2013.09.06. 20:15 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia1.jpgMichelisz Norbert saját bevallása szerint már nagyon várta a nyár végét. Nem is a napsütés miatt, sokkal inkább azért, mert a nyár folyamán mindössze három futamot rendeznek a Túraautó-világbajnokság (WTCC) sorozatában. A Zengő Motorsport versenyzője a hétvégén ismét autóba ül, mégpedig a számára szép emlékként élő amerikai nagydíjon.

Norbi jelenleg már az Egyesült Államokban tartózkodik, hiszen a hétvégén itt rendezik az Amerikai Nagydíjat. Bízik benne, hogy sikerül ismét dobogós helyen végeznie – mint az idei évben oly sokszor -, bár tudja, a Chevyket nehéz „elkapni”.

Jövőre a Citroennel bővül a riválisok listája, de Norbi szerint ők is erősek lesznek. „Egyelőre úgy tűnik, hogy a Citroen kitűnik a többiek közül, de szerintem a fejlesztéseknek köszönhetően a Honda háza táján is magabiztos lehet mindenki. Az autó idén is nagyon bíztató formát mutatott, és ha a motorral kapcsolatos hiányosságokat sikerül orvosolni, úgy gondolom jövőre mi is nyerők lehetünk” – vázolta fel már a jövő évi terveit Norbi.

„Tisztában vagyok vele, hogy sokak szerint jövőre a Sebastien Loeb, Yvan Muller kettőssel felálló Citroenről fog szólni a WTCC, de úgy vélem, ha nem is a legnagyobb esélyesként, de talán velem is számolni kell. Ha jó lesz az autó – a JAS Motorsport már javában építi az új Hondát - minden benne lehet a pakliban” – mondta sokat sejtetően a 29 esztendős klasszis.

Elárulta, tudomása szerint az új Honda a karosszériája lényegében készen van, és ősszel következik a motor tesztelése. Biztatónak tartja, hogy mindkét oldalról nagyon magabiztosan nyilatkoznak a fejlesztők. Év végén kezdődnek az éles pályatesztek, melyben reményei szerint ő is nagyobb szerepet tud vállalni.

Norbi szerint 2014-ben a szabályváltoztatásoknak köszönhetően legalább 8-10 új autóval kell számolni, de az esélyesek köre mégis leszűkül, számításai szerint 3-6 versenyző lehet versenyben a világbajnoki címért.

„Bízom benne, hogy én is köztük lehetek, de előbb az idei szezont kell befejezni minél jobban. Autóversenyzőként minden versenyhez úgy kell hozzáállni, hogy mindig vannak esélyeid a győzelemre” – mondta a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar autóversenyző.

Ugyanakkor tisztában van vele, hogy egy-egy versenyen a körülmények is fontosak. Jelenleg azonban úgy érzi, olyan étvágya van arra, hogy világbajnok legyen, hogy muszáj mindent megtennie ennek érdekében.

„Ha az elmúlt években látott fejlődést tudjuk tartani, és ha egy kicsivel több szerencsénk lesz, úgy érzem, odakerülhetek a legjobbak közé” – mondta Norbi, aki úgy véli, a mostani szezonra tanulóévként tekinthet a Hondával, de bízik benne, jövőre már futamgyőzelmekért fog küzdeni.

Michelisz Norbert: Nem névhez vagy autóhoz kötöm, kit akarok legyőzni

2013.08.31. 09:49 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia3.jpgA címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel sikerével zárult vasárnap a Forma-1-es Belga Nagydíj, a világbajnoki sorozat 11. futama. A verseny nem igazán népszerűsítette a száguldó cirkuszt, hiszen az idei szezon egyik legunalmasabb futamát hozta. Ezzel egyetértett Michelisz Norbert is, aki a televízióban szakkommentátora volt a futamnak.

„Kicsit unalmas volt a verseny, de az autósport szerelmesei így is biztos találtak benne nagyszerű dolgokat” - mondta a Zengő Motorsport pilótája, aki azt is elárulta, nem ért egyet azzal, hogy unalmassá válik az F-1, mert „mindig” Vettel nyer.

„Alapvetőn jó hogy van egy ilyen versenyző. Ő jelenti a mércét. A WTCC sorozatban is kiemelkedik a francia Yvan Muller, de minden versenyre úgy megyek ki, hogy meg akarom őt verni. Ez egy nagyon jó motiváló eszköz, ugyanakkor nem nevekhez vagy autókhoz kötöm, hogy az adott versenyen kit kell legyőzni” – mondta Michelisz.

Elárulta, soha nem tervezi a szezon elején, hogy hányadik akar lenni az év végén, nála ez mindig helyzetfüggő. „Az év elején még nem érzem, hogy mire lehetek jó az egész évadban, de az adott futamokból szeretném mindig a legtöbbet kihozni. Az év vége felé, mondjuk az utolsó három futam előtt, már lehet számolgatni, hogy milyen helyezésre van esély és ennek eléréséhez hány pont kellene” – mondta Norbi.

Elárulta, egyik versenyére sem úgy megy ki, hogy egy adott helyezést szeretne elérni, a legfontosabb számára, hogy futamról futamra fejlődni tudjon. „Amíg nem vagyok harcban a vb címért, addig mindig csak az adott versenyből akarom kihozni a legtöbbet”

Norbi szerint jövőre alaposan „megkeverednek a kártyák” a Túraautó-világbajnokság 2014-es idényében, így azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ő is eséllyel pályázik a világbajnoki címért.

Jövőre az autók hozzávetőlegesen 380 lóerősek lesznek, elől és hátul is használhatóak lesznek az úgynevezett McPherson-felfüggesztések, valamint kötelezővé teszik a sík padlót. A kerekek 17 helyett 18 colosak lesznek, az autók súlya pedig 50 kilogrammal könnyebb lesz. Norbi szerint ezeknek a változtatásoknak köszönhetően az autók akár 2-3 másodpercet is gyorsulhatnak.

„Idén is nagy elvárások voltak velünk szembe, és úgy érzem eddig nem vallottunk szégyent. Az első pillanattól kezdve a dobogós helyezésekért küzdünk, és ha kis szerencsénk lett volna, most jóval előrébb állhatnánk. Ha jövőre a körülmények a mi kezünkre játszanak, nem elképzelhetetlen, hogy Michelisz Norberttel is számolni kell a végén ” – összegzett Norbi. 

Michelisz Norbi: Az elmúlt hetekben jól esett pihenni, de azért hiányzik a verseny

2013.08.24. 14:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia2.jpgMichelisz Norbert jelenleg jól megérdemelt pihenőjét tölti, hiszen a legutóbbi Argentin Nagydíj és a következő Amerikai Nagydíj között több mint egy hónap szünet van. Norbi a legutóbbi versenyen mindkét futamban pontszerző helyen végzett, ennek ellenére nem volt boldog, hiszen szeretett volna dobogóra állni. Ez Dél-Amerikában nem jött össze, de Észak-Amerikában is esélyes a jó szereplésre.

„Jelenleg élvezem a szabadság minden pillanatát. Az elmúlt hetekben sok mindent nem csináltam, tényleg csak pihentem, és a kedvesemmel, Johannával három napot töltöttem Horvátországban” – mondta Norbi az elmúlt hetekről.

Elárulta, emellett Pécsen volt elsősorban, az iskolai beiratkozással járó teendőit intézte, és ezúttal nem kellett sokat a fővárosba utaznia különböző rendezvényekre. A kellemes pihenés és a kikapcsolódás mellett ugyanakkor a versenyzés, a versenypályák légköre nagyon hiányzott neki

„Hiányzott, de ilyenkor mindig hiányzik a verseny, de azt is tudom, néha jó az ilyen időszak. Sokan azt gondolhatják, hogy ilyenkor az autópályán élem ki magam, de el kell árulnom, a civil életben nem vagyok egy száguldozó típus, és az országút egyébként sem adhatja vissza azt az élményt, amit a versenypályán kapok” – mondta Norbi.

A szabadsága alatt alapvetően nincs „megkötve a keze”, azaz bármit csinálhat, de nem vállal be semmi kockázatos, extrém dolgot. Elmondta, a télen ugyan volt síelni, de ott is nagyon figyelt magára, hiszen egy kisebb kéz vagy lábsérülés neki komoly problémát jelentene a versenyzés során.

„Tisztában vagyok vele, hogy önhibámon kívül is történhet valami, de azt is tudom, egy esetleges kihagyás alapból jelentős traumát okozna. A közlekedés során 1-1- előzésnél néha előfordult, amikor kielőzött a szembejövő, hogy láttam nem fog sikerülni neki, de szerencsére van akkora rutinom, hogy megoldjam ezeket a helyzeteket” – mondta Norbi a rá jellemző szerénységgel.

A szabadság alatt természetesen az étkezésére sem kel annyira ügyelnie, ilyenkor kicsit szabadabban garázdálkodhat. „Egész évben figyelek az étkezésre, mert hajlamos vagyok a hízásra. A szabadságom alatt is nagyon sokat edzettem, ami kikapcsolódásnak is jó volt, de kompenzálta a plusz energia bevitelt” – árulta el Norbi, aki mindennapi látogatója volt kedvenc pécsi edzőtermének, és a Mecsekben rendszeresen futott is.

„Sikerült feltöltődnöm, de tudom, hogy az amerikai verseny közeledtével egyre többen lesznek kíváncsiak rám, egyre több megjelenésem lesz, egyre több interjút kell adni. Ennek azonban csak örülök, mert ez azt jelenti, hamarosan ismét verseny van”!

Michelisz Norbi: Nem lepett meg, hogy Muller lesz a Citroën egyik pilótája

2013.08.17. 16:37 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbiface.jpgImmár, tény, hogy a következő szezontól a Citroen is csatlakozik a túraautó-világbajnokság (WTCC) sorozatához. A francia autógyár nem bízza a véletlenre a „belépőjét”, hiszen fantasztikus versenyzőkkel indítja autóit. Már korábban elárulták, hogy Sebastien Loeb kilencszeres rally világbajnok a Citroënnel együtt érkezik a mezőnybe, mostanra kiderült, a társa a háromszoros világbajnok francia Yvan Muller lesz.  

„Nem lepett meg a hír, hogy Muller lesz a Citroën egyik pilótája jövőre, hiszen a boxutcában már korábban lehetett erről hallani. Müller ezért háromszoros, de most már inkább négyszeres világbajnok, hogy a legjobb autók álljanak sorba érte” – mondta Norbi arról, mi a véleménye a jelenlegi vb-sorozatban toronymagasan vezető francia pilótáról.

Muller a Seat és a Chevrolet gyári csapatával lett háromszor is bajnok a WTCC-ben (2008,2010, 2011), az idei évet pedig az RML színeiben tölti, és már Sonomában megszerezheti a negyedik elsőségét. Muller érkezésével tehát összeállt a franciák „álompárosa”, összeállt a nemzeti csapat.

A WTCC pilótái között Yvan Muller neve fogalom. Kezdetben kisebb Formula autós sorozatokban szerepelt, majd 1995-ben megnyerte a Francia túraautó-bajnokságot. Azóta három VB-címe (2008, 2010 és 2011) mellett a sportág összes létező rekordját ő tartja. Ő szerezte a legtöbb pontot a bajnokságok során, övé a legtöbb első rajtkocka és ő nyerte a legtöbb futamot is.

Norbi szerint amellett, hogy Muller gyors és rutinos, nagyon jól méri fel a lehetőségeket, esélyeket az adott szituációkban. A Zengő Motorsport pilótája úgy érzi, a francia az idei szezonban megmutatta miért uralja a szakágat és azt is milyen nagy a Chevyk fölénye.

„A Chevynél remek munkát végeznek, és elismerve Muller hatalmas tudását, az autónak is jelentős szerepe van az idei remeklésben. Mindenesetre Müller jövőre megy a Citroenhez, kíváncsi leszek, milyenek lesznek a Chevyk” – mondta Norbi.
 
Azzal, hogy Muller a Citroënhez szerződik eldőlt, hogy 2015-ig biztosan folytatja, de Norbi nagyon reméli, hogy minél tovább, hiszen elismeri, mindig és sokat lehet tőle tanulni. „Én is szeretném még legalább 20 évig csinálni, és hasonló sikereket elérni, ha az egészségem engedi” – mondta Norbi, aki legközelebb szeptember 8-án az Amerikai Nagydíjon áll rajthoz.

Michelisz Norbi: Volt már rosszabb hétvégénk is

2013.08.09. 11:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_monza2.jpgEgy ötödik és egy hetedik helyezéssel zárta Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság legutóbbi, Argentin Nagydíját. Norbi elmondta, örül, hogy mindkét futamot pontszerző helyen zárta, ugyanakkor csalódott, hogy ezúttal nem tudott dobogóra állni.

„Sok minden történt velem, már maga az utazás sem volt egyszerű. Előbb megérkeztünk Buenos Airesbe, majd egy óra buszozás a belföldi járatokhoz, innen pedig újabb repülőút – mintegy 1000 kilométer –, majd autóval vittek ki a verseny helyszínére a Termas de Rio Hondo versenypályára” – mondta Norbi, az utazás nehézségeiről.

Elárulta, európai szemmel nézve nagyon nagy a szegénység az országban, mégis boldogok az emberek. Szomorú sorsuk és pénztelenségük ellenére mindig mosolyogtak, segítettek nekik mindenben. Furcsa volt számára, hogy a nagy szegénység ellenére este mégis kimerészkedhetett az utcára, hiszen nagy a közbiztonság

„Volt a hétvégében pozitívum is, hiszen mindkét futamon pontszerző helyen végeztünk és sokat tanultam is a versenyhétvége során. A negatívum pedig az volt, hogy az elmúlt versenyekkel ellentétben, ezúttal nem sikerült dobogós helyen végezni. Olyan hétvége volt amelyen a maximumot kihoztuk a kocsiból, mégsem sikerült a dobogón végezni” – értékelte a versenyt Norbi.

Úgy véli a sebességük megvolt hozzá, mégse lett belőle dobogó. „Elsősorban a fiúknak akartam visszaadni valamit a portói hétvégén nyújtott fantasztikus munkájukért, leginkább miattuk akartam dobogóra állni” utalt Norbi arra, mekkora segítség számára, hogy ilyen szerelőkkel dolgozhat.

Elmondta a csapatnál így is mindenki elégedett volt, hiszen azt tudták, hogy a test-test elleni küzdelmet is gyakorolnia kell, kijöhet belőle jól vagy rosszul, most az utóbbi volt. (Tarquini meglökte Nasht, aki ennek köszönhetően Micheliszt lökte meg. Norbi az ütközés következtében kisodródott és visszaesett a 8. helyre. Szerencsére később vissza tudott előzni a magyar versenyző, akit így a hetedik helyen intettek le.)

Norbi versenyzői nagyságát mutatja, hogy annak ellenére sem másban keresi a hibát, hogy a második helyről lökték ki, aminek köszönhetően odalett a dobogós esély. „A második futammal elégedett volt, a csapat vezetése is, mint Zengő Zoli is mondta, az volt a lényeg, hogy pontokat gyűjtsünk. Összességében úgy érzem volt már rosszabb hétvégénk is” – értékelt Norbi.

Michelisz Norbert: Érdekes volt világklasszis pilótákat látni ott ahol én is versenyzem

2013.07.31. 10:03 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_szlovakia1.jpgMichelisz Norbert a hétvégén Argentínában, a túraautó-világbajnokság soron következő futamán indul. Norbi számára az elmúlt napok is az autókról szóltak, igaz ezúttal egy kicsit gyorsabb kategória képviselőiről. A Zengő Motorsport versenyzője a hétvégén ugyanis a helyszínen, kedvenc pályáján a Hungaroringen izgulta végig a Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

A verseny előtt úgy vélte, az összetettben éllovas Sebastian Vettelnek még van három-négy komoly kihívója. Ugyanakkor, aki le szeretné győzni a németet, annak mostantól szinte tökéletes teljesítményt kell nyújtania. A Zengő Motorsport pilótája a futam előtt úgy vélte, a hétvége a Red Bull és a Lotus versenye lehet.

„Én természetesen nagy kedvencemnek Raikkönennek szurkoltam, de elsősorban abban bíztam, hogy izgalmas verseny lesz. Ez szerencsére bejött, egy változatos versenyt láthattunk, nem volt „vonatozás”, sok előzés tarkította a viadalt” – összegzett a magyar pilóta.

Norbi elárulta, szurkolt a győztes Hamiltonnak is, hiszen a brit pilóta az év folyamán már többször is megérdemelte volna a futamgyőzelmet. Úgy véli nem lett volna igazságos Raikkönen futamgyőzelme, de azért annak örült, hogy végül dobogóra állhatott a finn pilóta.

„Ég és föld minden jellegű autósportot a helyszínről vagy a televízióból nézni. A helyszínen mindegyik nagyon különleges élmény. Az külön érdekesség volt számomra, hogy világklasszis pilótákat láthattam ott ahol én is versenyzem. Erre egyébként mindenkinek nagyon kevés lehetősége van, hiszen ritkán lehet testközelből találkozni ezekkel a versenyzőkkel” – mondta Michelisz.

Norbi úgy véli, a hétvége igazi győztese a magyar közönség volt, hiszen hosszú távra be lett biztosítva, hogy a jövőben is lesz Magyar Nagydíj. „Nagyon sokan voltak, de ha lenne magyar Forma 1-es pilóta, talán még többen jöttek volna ki Mogyoródra. Most is voltak olyanok, akik akár három órát is vártak a kapunál csak azért, hogy elmenjen mellettük kedvenc versenyzőjük egy lesötétített autóban. Sok rajongónak nem is a verseny, hanem ők jelentik a motivációt, hogy elmenjenek egy futamra” – mondta Norbi arról, mit jelent az a státusz, amit ezek a versenyzők felépítettek maguknak.

„A Forma 1-es szurkolóknak sokkal kevesebb esélyük van, hogy találkozzanak rajongásuk tárgyával. Ők sokkal zártabb világban mozognak és megvan a lehetőségük, hogy ne keljen találkozni állandóan a rajongóikkal. Ezt nem irigylem tőlük, én mindenesetre örülök, hogy ilyen dolgom van” – mondta Norbi arról, hogy ő szereti a személyes visszajelzéseket a rajongóitól, akikkel bármikor hajlandó összeállni egy közös fotóra.

Norbi elmondta, a futam után egy Forma 1-es szimulátoros játékot is kipróbált, és nagy csatát vívott korábbi csapattársával, Wéber Gáborral. Véleménye szerint „jól sikerült versenyük volt”, élvezték a csatát, pedig nem volt egy túl jó játék.

Norbi a hétvégén már élesben versenyezhet, hiszen következik a WTCC sorozatban következik Argentin Nagydíj. „Argentínában új pályán versenyzünk, melyet korlátozottan volt esélyem megismerni. Bízom benne, hogy hozzuk az új pályákon eddig elért eredményeinket és ismét a dobogós helyezésekért küzdünk. Remélem, hogy ismét én lehetek a legjobb Hondás versenyző” – mondta Norbi, aki azt is elárulta, most aláírná, ha valaki garantálná neki az egyik futamon a dobogót.  

Michelisz Norbert: Több a pozitívuma az ismertségnek, mint a kellemetlenség

2013.07.27. 17:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_monza3.jpgMichelisz Norbert számára a legközelebbi megmérettetés az augusztus elején esedékes Argentin Nagydíj lesz. A túraautó-világbajnokság egyetlen magyar pilótája nyaralni ugyan nem tudott elmenni, de különböző felkéréseknek meghívásoknak eleget tudott tenni.

Ilyen volt többek között a júniusi szépségkirálynő választás zsűrizése is. Norbi elmondta, valószínűleg rengeteg férfi társ irigyelte őt ezért, hiszen nem elég, hogy egyébként is azt csinálhatja, ami a legtöbb férfi álma (versenyzés remek autókkal), de még szép lányokat is nézhetett.

„Nem a nyálcsorgatás miatt mentem oda, hanem mert hívtak. Egyébként is boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek kedvesemmel, Johannával, így nem érdekelnek más nők” – mondta Norbi arról, hogy ami mások számára szórakozás, az neki munka.

„Ez is egy olyan felkérés volt, amit el kellett vállalnom, hiszen a szponzorok kiszolgálása kapcsán fontos, hogy az arcom is ismert legyen, és tudják kihez „kapcsolni” a nevemet, minél szélesebb körben tudják értékesíteni az általam képviselt terméket” – mondta a Zengő Motorsport pilótája.

Norbi elmondta, az elmúlt három évben volt ideje hozzászokni a „felhajtáshoz”, ami a személyét övezi. Ugyanakkor nem kifejezetten munkának fogja fel ezeket a felkéréseket, hiszen kikapcsolódásra is szolgálnak a szponzorok által megszervezett rendezvények.

„Johanna immár negyedik éve a párom, és mostanra már ő is hozzászokott, hogy hiába akarunk elmenni valahova kettesben, még étteremben is előfordul, hogy valaki odajön az asztalunkhoz egy aláírásért vagy egy közös fotóért. Azért is vele képzelem el a jövőt, mert ő is úgy kezeli ezeket a helyzeteket, ahogy kell” – mondta Norbi arról, hogy miért is nem érdekli más nő a kedvesén kívül.

Ugyanakkor elismeri, sokkal több a pozitívuma az ismertségnek, mint a kellemetlenség.

„Azt gondolom, nagyon sokat tud segíteni, ha az ember érzi, hogy a szurkolók mennyire szeretnek. Ha picit vissza tudok adni valamit ebből, mindig szívesen teszem” – mondta a 29 esztendős klasszis, arról, miért is áll mindig a szurkolók rendelkezésére.

Norbi elárulta, az argentin futam után a következő versenye az Egyesült Államokban lesz szeptemberben, és a két verseny közti időszakban szeretne elmenni kedvesével Horvátországba egy rövidebb nyaralásra.

Michelisz Norbert rajongóinak adott interjút

2013.07.21. 18:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

norbi_monza1.jpgMichelisz Norbertet az elmúlt években többször is a legnépszerűbb hazai sportolónak választották. Ez nem véletlen, hiszen a Zengő Motorsport pilótája mindig is közvetlen maradt a rajongóival, soha nem érzékeltette, hogy ő másabb ember lenne. Erre nagyon jó példa volt tavaly - miután megnyerte a nem gyári csapatok versenyzői számára kiírt Yokohama Trophy-t - a hazaérkezése után, lázzal küszködve is állta a rajongók rohamát.

Norbi ezúttal saját honlapján, a michelisz.com-on „adott interjút” az iránta érdeklődők számára. Rajongói több mint 160 kérdést tettek fel neki, ezek közül válaszolt azokra, melyek véleménye szerint a legizgalmasabbak voltak.

Így megtudhattuk, nagyon jól érzi magát a WTCC-ben, a következő öt-tíz évet még mindenképpen ebben a sorozatban szeretné eltölteni. Korábban volt szerencséje formaautókat is kipróbálni - például Fernando Alonso 2005-ös F1-es Renault-ját -, de tisztában van vele ahhoz már idős, hogy ebben a kategóriában komoly karriert befusson. Legszívesebben a Red Bullt próbálná ki, mert azt tartja a mezőny legjobb autójának, és ezért versenyzői szemmel azt lenne számára a legérdekesebb vezetni is.

A Forma 1-ben Kimi Räikkönen az első számú kedvence, aki véleménye szerint nem egy bonyolult figura, nagyon őszinték a nyilatkozatai, ugyanakkor tetszik számára a mai világban ritka hozzáállása a dolgokhoz. A jövőre a WTCC sorozatban induló Sebastian Loebről úgy véli, az első pillanattól kezdve nagyon gyors lesz. A kérdés inkább az, hogy a Citroën mennyire versenyképes autót tesz alá. Norbi mindenképpen az első hatba várja már az első idényében.

Elárulta élete első vezetési élményét is, így megtudhattuk, hogy 11 vagy 12 éves lehetett, amikor szüleivel hazafelé tartottak, és az utcájuk elején kiszálltak az autóból, hogy egyedül guruljon haza és parkoljon le vele. Csak egy 80 méteres út volt, de szép emlékként maradt meg benne, hogy rá bízták a családi kocsit.

Norbi elmondta, a legnagyobb sebesség, amit valaha átélt autóban, az 267 km/h volt, egy monzai WTCC futamon. Elárulta, ez még a BMW-s időkben volt, de akkor is csak úgy tudta elérni ezt a sebességet, hogy a futamon három-négy autó szélárnyékában ment. Pályafutása eddigi legemlékezetesebb futamának az első WTCC-s futamgyőzelmét, az egyébként meglehetősen kaotikus 2010-es makaói versenyt tartja. 

Úgy véli, idén még biztosan versenyképesebbek lesznek a Chevyk a Hondánál. Az eddigi teljesítményt látva a Chevykkel szemben csak akkor van esélye a többi autónak, ha súlykedvezményt kapnak, ebben a szezonban pedig nagy változás már nem várható, hiszen fontosabb fejlesztéseket idén már nem terveznek egyik márkánál sem.

Volt rajongó, aki arról kérdezte, hogy vajon a DTM bajnokság előrelépés lenne e számára, de Norbi úgy véli szakmai szemmel nem lenne az, mert a pilóták kvalitásait nézve hasonló a WTCC-hez. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy az autók gyorsabbak, erősebbek, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy nagyobb kihívás lenne, hiszen sokkal inkább van köze a formaautókhoz, mint a túraautózáshoz.

Jelenleg a versenyzés elsőbbséget élvez az életében, de célja, hogy befejezze tanulmányait a PTE Közgazdaságtudományi Karán. Ha minden jól megy, még két-három félév, és a kezében tarthatja a következő diplomáját.

Kedvenc filmje Roberto Benignitől Az Élet szép, azonban a rendezők közül a Batman filmek alkotója Christopher Nolan a csúcs számára. Kedvenc szimulátora a Grand Prix Legends, amit a mai napig elővesz, mert nagyon élvezhető a játékélménye. Jelenlegi autója, a külön a WTCC-re fejlesztett Honda Civic ára 700 ezer euró körül van.

süti beállítások módosítása